Business Coaching megoldás nagy hátérrel

Vágjunk is rögtön bele az elején és, hogy tisztán lássuk miről is van szó nézzük mi is a coaching? Nem más, mint egy olyan folyamat, mely két résztvevővel zajlik. A coach, azaz az „ edző” és a coachee, azaz az fejlesztett, tréningezett alany egy olyan folyamatban vesz részt, mely talán a leginkább egy utazáshoz hasonlítható. Pontosabban egy irányított beszélgetésben, mely során a coach irányított kérdésekkel vezeti rá alanyát a felmerült problémák, helyzetek megoldásaira. A coaching folyamata minden esetben egyedi, ebből adódóan szituációktól, helyzetektól függő, hogy milyen technikát alkalmazva érjük majd el a célt.

A coaching fejleszti a résztvevő szakmai kompetenciáit és hatással van a világos felelősség vállalásának fejlődésére is. Új megközelítéseket, aspektusokat tár fel, és ezáltal új megoldásokat teremt a mindennapokból adódó helyzetekre, szituációkra. Ajánlott mindazok számára, akik vezetők, kulcsemberek munkájában jelentős fejlődést szeretnének elérni. Fontos azonban, hogy a tréingeket, a coachingokat a megfelelő szakemberek segítségével tartsuk, mint a korábban linkelt Kogwheel csapata.